Párkapcsolati kötődések

A nyugalmat sugárzó emberek és az érzelmi biztonságot adó kötődés iránti szükséglet nem csupán csecsemőkorban fontos az emberek számára. Ez az igény az élet további szakaszaiban is elkísér bennünket, és képes magyarázatot adni az olyan hasonló érzelmek létezésére, szerkezetére és működésére is,mint a szerelem. A párkapcsolat a felnőttkori szerelmi kapcsolatban kialakuló érzelmi kötődés felfogható az elsődleges gondozóval való csecsemőkori kötődés egyfajta párhuzamának is, valamennyi jellegzetesség megfeleltethető a szerelem legfőbb jellemzőinek. A felnőttkori szerelemre és a csecsemőkori kötődésre egyaránt jellemző a szemkontaktus, a megtartás, az érintés, a gyengédség, a mosoly, a sírás, a kapaszkodás, az ölelés. Mindkét típusú relációban fontos a vágy, hogy a partner (szülő, szerelmes társ, házastárs) nyugtasson meg meg bennünket, amikor feszültek vagyunk. Ahogy mindkettőben általános szorongás, harag a szomorúság, ha elveszítjük a másikat, vagy külön kell válnunk tőle- és a boldogság ,ha újra együtt lehetünk a szeretett személlyel. Egy biztonság érzetet adó kapcsolat alakulása nagyban függ az elsődleges kötődési személy hozzáállásától-legyen az szerelmi partner vagy csecsemő gondozója. Ha az illető elég érzékeny és fogékony, az növeli a hozzá kötődő gyermek vagy partner közelség-érzését. Ha a partner nem elérhető, vagy nem mutat fogékonyságot az egyén közelség-igényére, az szorongással, lehangoltsággal járhat együtt. Ilyenkor az individum felfokozott érzékenységgel reagál a szeretet-vagy a szeretet hiányának -jelzéseire, az érzelmi elfogadásra vagy visszautasításra. A szeparáció vagy érdektelenség (a másik érzelmi jelenlétének hiánya) bizonyos mértékig még serkentheti is a gyermek vagy a felnőtt közelségkereső viselkedését. 

Ám egy adott ponton túl mindez ahhoz vezet, hogy az egyén eltávolodik a partnertől vagy a gondozótól, hogy megóvja magát a fájdalomtól és stressztől, amelyet a frusztráló kapcsolat okoz.